Keresés

Séllei Balázs: "Én vagyok a szükséges rossz."

A barber válaszol interjúsorozatban: Séllei Balázs!

Séllei Balázs a Selected by Klippers oszlopos tagja, akikkel május 12-én születésnapi rendezvényre készülnek. Erről, valamint oktatásról és közösségi médiáról is kérdeztük!

1. Hogyan indult a pályád?

Amikor az egyetemet nem találtam járható útnak, akkor beiratkoztam a Budapest Barber Shop borbélyképzésére. Kökény Ferenc egyengette az utamat a pályám elején, amint pedig jobban megismertem a szakmát és rájöttem, hogy ez az én utam, elkezdtem minden lehetséges forrásból gyűjteni a tudást.

Egyértelmű volt, hogy a szakma férfi vonalán szeretnék mozogni, mert azt gondolom, hogy kevesebb nő vállal be merész vágásokat. Azon a vonalon inkább a festés lehet érdekes, számomra azonban a „nagy öregek” által tanított precíziós hajvágás volt az, ami megragadott.

2. Ha már "nagy öregek": sokszor éri kritika a mai borbélyvilágot a nem megfelelő technikai tudás miatt. Erről mit gondolsz?

Engem nem igazán szeretnek az oktatásban. Rendszeresen hangoztatom, hogy nagyon kevés olyan fodrásziskola van, ahol megfelelő tudást biztosítanak a tanulóknak. Valójában az iskolában jövünk rá arra, hogy mennyi energiát kell még belefektetnünk a továbbiakban a szakmába. Amikor tanultam a borbélyképzésen, egyszer odaálltak elém és azt mondták, hogy holnap kezdhetek dolgozni. Természetesen én tudtam, hogy semmit sem tudok. Gyakorlatszerzésre jó volt ez a helyzet és büszke voltam arra, hogy felajánlották a lehetőséget, de tisztában voltam a hiányosságaimmal.

3. Milyen érzések voltak benned ekkor?

A tanulók nyilván meg szeretnék ragadni a lehetőséget, én is ezt tettem. A szakmai tudás ilyenkor még semmiképp sem kiforrott. Most hogy már hét éve vagyok a szakmában, bizton állíthatom, hogy az első három évben nem tudtam semmit. Tanultam sok mindent, de nem állt össze a teljes kép. Kell idő annak, amíg megtaláljuk, hogy honnan szerezhetünk több tudást.

4. Ma már rengeteg a lehetőség online és offline is különböző formákban. Gyakran felmerülő kérdés, hogy mi az, ami elég egy biztos tudáshoz?

Semmi nem elég. Hiszek az online és az offline világban, de a ténylegesen jó oktatási rendszer a kettő ötvözéséből jönne létre. Szükség van mind a kettőre. Szerencsére a globalizációval kinyílt a világ, szinte minden tudás hozzáférhető nagyon hamar. Ha pedig nem tesszük meg a lépéseket a tudás irányába, akkor csak magunkra vethetünk. Senki nem okolhatja a környezetet!

5. Ha már oktatás: tagja vagy a Selected Barberközpontnak. Mit képviselsz ebben a csapatban?

Egyre inkább felismerem, hogy egy cél eléréséhez nem vezet egyenes út. Egy egyszerű példa: a social mediáról is kiderült, hogy nem úgy működik, mint ahogy gondoltuk. Lehetsz bármilyen jó szakember, de a sikerhez és a népszerűséghez nem a szakma fog vezetni. Ha kitesszük a világ legjobb hajvágását, az senkit sem fog érdekelni. Ellenben, mindenki imádja, ha eljátszod az hülyét a kollégáddal. Egy ilyen poszt után írtak nekem nagyon sokan, hogy tartok-e oktatást. Nem értettem az összefüggést, de rájöttem, hogy az emberek ismerni és szeretni akarják azokat, akikre felnéznek.

Nem szeretek magamra médiaszemélyiségként tekinteni, de úgy érzem, hogy én vagyok az a szükséges rossz, aki másfajta utakon elindulva hozza meg a sikert.

6. A változás nagyon látványos a közösségi média oldalaidon. Ezzel kapcsolatban fodrászként talán a legnagyobb kérdés az, hogy a vendégeknek vagy a szakmának gyártsunk tartalmat?

A tartalmaim egyedül a bizalom felkeltéséről szólnak. Éppen eléggé szakmaiak, ugyanakkor igyekszem megmutatni az emberi oldalamat is. Emiatt aztán azt tapasztalom, hogy ugyanúgy megnézik a vendégek is és a szakmabeliek. Ha jól eltalálod a tartalmat, akkor a vendég is bízni fog benned, hozzád fog járni, és a szakemberek is szeretnének majd tőled tanulni. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, de azt hiszem, hogy a tartalmak így lesznek működőképesek.

7. Ennyire tudatos tervezés eredménye a Selected Podcast is?

Egyértelműen igen. Ma már mindenki ahhoz van szokva, hogy az impulzusoknak gyorsan kell hatniuk. Emiatt ha egy beszélgetéshez képet is tudunk társítani az érdekesebb lesz. Láthatóak a reakciók, a mimikák és a poénok. A kimondott szó és a kommunikáció manapság nagyon alábecsült, pedig kiemelt fontosságú. A podcast arra hivatott, hogy ezt megmutassa.

Azt látom, hogy a magyar szakma sok fontos dolgon átgördül, és nem kapja fel a fejét rá. A podcast-tel ezekre is szeretnénk felhívni a figyelmet. Minél több ilyet csinálunk, remélhetőleg annál többet adunk a szakmának.

8. Május 12-én születésnapi bemutatóra készültök. Mesélnél erről egy kicsit?

A rendezvény egyszerre ünnepli az egész szakmát és az üzletünket. Valami olyasmit szeretnénk belevinni ebbe a produkcióba, amit eddig nagyon kevesen láttak. Nagyok sok magyar és külföldi képzésen részt vettem, tudom hogy mi működik, és mi nem. Szeretnénk kilépni a bemutatók megszokott menetrendjéből. Alapvetően a szakma szépségét és esszenciáját szeretnénk megmutatni, így nem egy tipikus bemutatóra számíthatnak a résztvevők. Azt fogjuk bemutatni, hogy mire képes egy stílus, egy koncepció és egy igazán jó csapat együttműködése. Hiszek abban, hogy ha többen ugyanazt álmodják, az valósággá válik.

9. Nagykövete vagy három márkának: Wahl, Dyson és Ruger. Mit adnak neked ezek a brandek?

Megpróbáltam lefedni mindazt, amire egy fodrásznak szüksége lehet a mindennapi munkája során. A Wahl céggel a minőséget és fenntarthatóságot képviseljük és közös álmunk egy akadémia létrehozása. Azt gondolom, hogy a Wahl és a Dyson a szakma csúcsát képviselik, a legjobb eszközöket biztosítják, amik egy fodrász kezébe kerülhetnek.

A Rugerrel messzire vezethető vissza az együttműködésem. Alan Beak ajánlotta fel a magyarországi nagyköveti pozíciót, amire nagyon büszke vagyok. Szakemberként nagyon felnézek Alan-re, óriási megtiszteltetés volt, hogy Kolozsváron előtte léphettem fel.

10. Milyen terveid vannak még az idei évben?

Szeretnénk továbbra is fejleszteni, amink van. Rengeteg oktatást tervezünk és szeretnénk innoválni a vendégfogadásban, időpontfoglalásban és a szolgáltatásban is.  

Képek: Séllei Balázs

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)