Keresés

Hunyady Márkó: "Nyomás alatt tudok igazán jól teljesíteni!"

A barber válaszolban ezúttal Hunyady Márkót kérdeztük!

Hunyady Márkó kisebb létszámú oktatások mellett részt vett az első HairConf rendezvényen is, amelyből hamarosan szervezik a következőt. Emellett a Line Scissors nagykövete és az ArtSalon tulajdonosa. Interjúsorozatunkban ezúttal őt kérdeztük!

1. Hogyan indult a pályád?

15 évesen kezdtem el hajat vágni. A fociedzésen az egyik csapattársam kért meg, hogy vágjam le a haját a hétvégi buli előtt. Ezt a feladatot meg is oldottam, méghozzá sikeresen, mert egyre több csapattársam jött hozzám. Néhány év után már minden kelléket beszereztem otthonra és jöttek fel hozzám a srácok hajat vágatni. Egyébként fodrásznak tanultam és inkább fodrász vagyok, mint borbély. A mai napig vannak női vendégeim, bár a festést már abbahagytam. Tavaly év végén letettem a mestervizsgát, ami miatt visszacsöppentem egy kicsit ebbe a világba, de hosszú távon már nem folytatom.

2. Ezek szerint volt olyan időszak, amikor inkább a női vonalon voltál jelen?

A pályám elején igen. Nagyon sok női vendégem volt és rengeteget festettem. Aztán később rájöttem, hogy nagyobb örömöt lelek a hosszabb férfihajak vágásában.

3. Kiket tekintesz példaképnek a szakmában?

A fodrász vonalról egyértelműen Buzássy Steven. Mind emberileg, mind pedig szakmailag. A borbély vonalról nehéz választani. Rengeteg jó borbély van Magyarországon: Mixtai István, Földi Gergő és még sorolhatnám. Igazság szerint nem is szeretem különválasztani ezt a két szakmát, hiszen mindannyian hajat vágunk.

4. Nemrég került megrendezésre a HairConf, amin te is felléptél. Hogyan élted meg az eseményt?

Nagyon sok oktatást tartok, de általában kisebb közönség előtt. Így a nagyobb közönség miatt persze én is izgultam. Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, a néhány negatívumot pedig igyekszünk kijavítani a következő alkalomra, amit már lassan elkezdünk szervezni. Az első alkalom egy jó teszt volt a jövőre nézve.

5. Saját szalont is nyitottál ArtSalon néven. Hogyan jött ennek az üzletnek az ötlete, koncepciója?

22 éves voltam, amikor megnyitottam a szalont. Éppen munkahely váltásban voltam, de nem akartam alkalmazott vagy székbérlő lenni, mert nyomás alatt tudok igazán jól teljesíteni. Ezért vágtam bele egy saját üzlet megnyitásába, ami eleinte fodrász- és tetoválószalonként működött. Mára a tetováló részt elengedtük, mert több hátránya volt, mint előnye.

Ha lehet ilyet mondani, akkor pont rosszkor vágtam bele a szalonnyitásba, mert éppen akkor derült ki, hogy lesz egy kislányom. A sikerhez tehát semmi nem volt adott: albérletben laktam, érkezett a gyermek, minden félretett pénzem elment a szalonra. Visszatekintve nyilván könnyebnek tűnik az egész helyzet, mint amikor megéltem. Az biztos, hogy a kislányom érkezése óriási motiváció volt, hiszen nem csak magamért voltam felelős, hanem a családért is.

6. Arról nem is beszélve, hogy nagyobb hangsúlyt kap a család-munka egyensúly. Ez hogyan alakult nálatok?

Az biztos, hogy nem volt egyszerű a helyzet. Egész nap természetesen nem tudtam részt venni a gyereknevelésben, de az biztos volt, hogy fürdésidőre már otthon vagyok és az estéket együtt töltjük. Hétvégente igyekeztem a lehető legtöbb energiát a családra fordítani és nagyon hálás vagyok azért, amiért a maradék időben tolerálták a munkával töltött időmet.

7. Nagykövete lettél a Line Scissors ollómárkának. Mesélnél erről egy kicsit?

Néhány éve keresett meg a márka, rögtön ki is utaztam hozzájuk Belgiumba. Ezek az ollók megközelítik a jól ismert prémium ollók minőségét: szintén kézzel készülnek japán acélból. A különbség annyi, hogy egy belga szakember alakítja ki és élezi őket Belgiumban. Már elsőre is nagyon tetszett az ollók kialakítása, élvezet volt használni őket így elvállaltam a nagyköveti pozíciót és a saját webshopomba is beintegráltam a márkát. Rendelkezésre áll a webshopban egy Demo-szett, ha valaki kipróbálná az ollókat. Én magam sem szeretek internetről rendelni, fontos hogy megbizonyosodjunk a minőségről.

Ugyanez igaz bármilyen fodrászati termékre is. Ma már nagyon sokféle borbélymárka megtalálható a piacon. Elég nagy a választék, mindenki meg tudja találni a megfelelőt saját maga számára, azonban itt is érdemes figyelni a minőségre. Már több borbély nagyker is van az országban, akiknél lehet érdeklődni, a social media pedig segít: látható, hogy mivel dolgoznak a kollégák, látható rengeteg ajánlás. Ezek közül már nem olyan nehéz kiválasztani a legszimpatikusabbat.

8. Ha már ollók: mi a helyzet jelenleg az ollós technikákkal manapság?

Egy jól képzett borbély ma már sok esetben jobban tud ollóval hajat vágni, mint egy fodrász. Főleg ha egy hosszabb férfi hajról vagy egy rövidebb női frizuráról van szó. Aki ma tanul fodrásznak vagy borbélynak, az óriási előnyből indul. Amikor én tanultam, még nem volt ennyire aktív a social media, nem voltak online oktatási anyagok, a precíziós hajvágást pedig nagyon kevesen tanították. Ez ma már bárhol könnyedén hozzáférhető tudásanyag.

9. Ezek szerint hasznosnak tartod az online világot és az oktatási lehetőségeket?

Azt gondolom, hogy egy nagyon gyakorlati szakma a miénk. Ha sok videót nézel, természetesen valami mindenképpen meg fog ragadni. Ez azonban önmagában kevés, az elsajátításhoz sok-sok gyakorlásra van szükség. Az online világból érkező információkat egyébként is a helyükön kell kezelni, érdemes több fórumon is kutatni, nem pedig elhinni mindent, amit látunk. Vannak az interneten irreális információk az életünk minden tekintetében.

10. Milyen szakmai terveid vannak még az idei évre?

Rengeteg oktatást tartok, úgy látom, hogy egyre nagyobb az igény ezekre. Ezen kívül elkezdjük szervezni a következő HairConf eseményt, valamint lesz egy belgiumi utam a Line Scissors kapcsán. Ezek mellett pedig teszem a dolgomat minden nap. Ez a legnagyobb feladat.

Képek: Hunyady Márkó

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)